"C" - A csalódás fájdalma

Páros: LayBaek
Korhatár: 12+
Műfaj: dráma
Érzés: csalódás

A csalódás fájdalma

Áldom az eszem, és persze Kyungsoo ötletét, miszerint kezdjek el hangszeren tanulni, mert akkor könnyebb lenne fellépni, hiszen feldobná a kis duónk előadásait. Egy viszonylag olcsó tanárra volt szükségem, és így jött a képbe Zhang Yixing, aki Kínából költözött Dél-Koreába, hogy beindítsa a zenei karrierjét, viszont ehhez sok pénz kellett, úgyhogy a rendes állásán kívül még tánc-, gitár- és zongoraórákat is adott, mint utólag kiderült.

Persze az első találkozásnál rá kellett jöjjek, hogy Yixing igazán helyes, de ez nálam édeskevés, hogy vonzódjak valakihez, mert túl sokat koppantam már életemben, így  valami védekezőmechanizmus alakulhatott ki bennem, de amíg nem ismerem rendesen, addig nem vált ki belőlem különösebb gondolatokat.

Az első órán csak ismerkedtünk a hangszerrel, ami legnagyobb meglepetésemre teljesen lekötött. Sosem gondoltam, hogy ennyire bonyolult a felépítése. Mert persze, láttam már tévében, meg ültem pianínó előtt, egy-két billentyűt lenyomva csak kíváncsiságból, de a terem, amit az oktatásra bérelt, abban egy valódi zongora kapott helyett, miről elmondta, hogy nem egy versenydarab, de még csak a nagyobbak közé sem sorolható, engem mégis lenyűgözött. A kis pianínókkal ellentétben máshol helyezkednek el az alkatrészek. Sosem tudtam mire jó a két pedál, míg Yixing el nem magyarázta, majd be is mutatta, hogy a jobbal felemeli a tompítót, ezáltal a hang tovább rezeg, sőt, másként szól, mert a mellette lévő húrok is rezonálhatnak. A bal esetében a mechanika elmozdul és máshol üti a kalapács a húrokat, ezáltal lágyabb, finomabb hang szabadul fel a zongorából. Ámulva hallgattam, hogy amíg mi laikusok csak egy egyszerű hangszert látunk, addig valójában egy mérnöki pontossággal megtervezett, és hosszú munkaórák által elkészített műalkotás előtt ülhetünk.

Egy idő után a hangszerről a tanárra terelődött a figyelmem, hogy a játékát tanulmányozzam. Az apró mozdulatok, gesztusok, mimikák megfigyelése után észrevettem, hogy olyan szeretettel áradozik a zenéről, a hangszerekről, mintha élete szerelméről szóló versét szavalná éppen, kinek nincs olyan porcikája, amiért ne lenne végtelenül oda. Ahogy ujjai a fekete-fehér billentyűkre siklanak, mintha egy törékeny kincset érintene, csupán becézi őket, mikor lenyomja és csodálatos dallamot csal ki általuk.

Az első órám után megmaradt az ámulatom, és otthon még hosszú ideig bújtam az internetet, hogy minél többet megtudhassak legújabb imádatom tárgyáról, hiszen le se tagadhatnám, hogy mikor Yixing egy pár hangból álló dallamot mutatott - amit percek után hibátlanul adtam vissza -, olyan érzelmek suhantak át rajtam, mint talán még soha. Hatalmas vágyat éreztem, hogy mielőbb rendesen tudjak játszani rajta, mert ezt a csodát még milliószor át szeretném élni.

Hamarosan a hetem legszebb napjai a szerda és a szombat lettek, mikor két órát zongorázni jártam Yixinghez. Állítólag gyorsan tanultam meg az alapokat, de az istenért nem kötöttem volna az orrára, miszerint gyakoroltam még pluszba, ugyanis a nagy szenvedélyem odáig fajult egy hónap alatt, hogy vettem egy szintetizátort otthonra. Ugyan nem zongora, nincs pedálja, azonban a kezem mozgásának gyakorlását lehetővé teszi, én pedig napi több órát is képes voltam a műanyag billentyűk előtt ülni, hogy különböző darabokat igyekezzek eljátszani, és nem csüggedtem, ha valahol hibáztam. Yixing már az elején megtanította, miszerint nem attól szép egy zenei darab, ha tökéletesen eltaláljuk a hangokat - hiszen a legnagyobb virtuózok is képesek hibázni, hiába a sok év gyakorlat -, a legfontosabb, hogy amíg az érzelmeket bele tudjuk sűríteni, addig néhány melléütés belefér.

Én is éreztem magamon a gyakorlás eredményét, pár hónap alatt Yixing elérte, hogy úgy gondoljam, már elmondhatom magamról, tudok zongorázni. Ettől felbátorodva hívtam meg az egyik előadásunkra őt, de azt, hogy én zongorán fogom kísérni magunkat, meglepetésnek szántam. Ugyan kérdezte az oktatásom elején, miért ezt a hangszert választottam, de talán el is felejtette azóta, én mégis szerettem volna neki megmutatni, hogy a rengeteg energia, amit rám fordított, kifizetődik, mert már otthon is sokat gyakoroltuk, és képes vagyok éneklés közben szinte hibátlanul játszani.

Rettenetesen izgultam a fellépés előtt, persze mindig átjárt kicsit az aggodalom, hiszen ez így normális, azonban most olyan személy jött el megnézni, akinek fontos a véleménye, mert Zhang Yixing maga a zene. A színpad mögül kilesve pillantottam meg őt, és örültem, hogy viszonylag közel állt, mert szerettem volna, ha mindent lát és nem csak hallja, amit létrehozunk Kyungsooval. Amikor kisétáltam, és leültem a hangszer elé, oldalra sandítottam és egy olyan mosolyt láttam az arcán, ami bátorsággal öntött el, mert már nem izgultam, hogy esetleg hibázok, hiszen az sem lett volna baj, ugyanis érzelmek voltak a játékomban bőven. Tele voltam hálával, rajongással, szeretettel, mind a hangszer, mind Yixing felé, aki remélem a dalunk által megérti, hogy mennyire köszönöm mindazt, amit a hosszú hónapok alatt tett értem.

Valóban tévesztettem, de csak annak tűnhetett fel, aki ismerte ezt az alapot annyira, hogy azt a néhány hangot kihallja, ami nem odavaló. Boldogan és széles mosollyal hajoltunk meg a közönség előtt a harmadik számot követően - mert ennyivel léptünk ma fel-, majd adtuk át a helyünket a soron következő előadóknak. Szinte rohantam Yixinghez, hogy a véleményét kikérjem, de mikor csak karjába zárt és szorosan ölelve a fülembe súgta, miszerint remek voltam, az csodálatos érzéssel töltött el.

Aznap legjobb barátom és tanárom végre megismerkedtek, én viszont az est hátralévő részében örömmámorban úsztam, amit képes volt fokozni a mellettem sétáló személy, aki történetesen ugyan arra lakott, amerre én. Az óráink után nem tudtunk együtt menni soha, mert egyszer sem én voltam az utolsó tanítványa, de most kiélveztem a helyzetet, hogy mellette lépdelhetek. Hiába volt késő este, a lámpák alig világították be az utcát, az én szememben mégis minden ragyogott, és színekkel teli volt a világ. Mikor már épp köszöntem volna el tőle, hogy mehessen mindenki a saját útvonalán tovább, Yixing megadta a választ a dalomban szereplő érzelmeimre, és kezemet megfogva húzott magához egy olyan érzelmes és csodával teli csókra, mint amilyen ő maga.

*****

Sosem voltam még ennyire boldog, mint az elmúlt másfél évben Yixing mellett, aki bombaként robbant az életembe, és azóta is bearanyozza a mindennapjaimat. Szerencsére mostmár elmondhatjuk, hogy beindult a karrierje, kész szerződéssel, és egy mini albummal büszkélkedhet. Két éve jött Szöulba, s sosem adta fel az álmát, sosem mondott le arról, hogy zenéljen, a sok munka pedig kifizetődött. Nálam megmaradt hobbi, azonban én közel sem vagyok olyan tehetséges, mint ő, ráadásul le is tennék a profi zenélésről, ha ezzel Yixinget segíteném, mert határozottan megérdemli.

Sajnos van hátulütője az ilyesfajta munkának, hiszen a dalok nem írják meg magukat, a koreográfiák nem készülnek el táncosok nélkül, és emiatt a találkozásaink megcsappantak, én viszont nem csüggedek, mert a szerelem nem csak akkor él, ha egymás mellett vagyunk.

-       Szia Baek - lép be az ajtón egy hatalmas papírszatyorral a kezében.

-       Szia - sétálok elé, hogy nyakába csimpaszkodva húzhassam magamhoz egy csókra, hiszen két napja nem láttam, és engem egy cseppet sem érdekel a hozománya, csakis ő. - Maradsz ma? - kérdem reménykedve.

-       Nem tudok, de van számodra valami fontos nálam.

-       De nekem te kellesz - mondom csüggedten, mire csak fejemre puszil és megindul a nappaliba.

-       Azt hiszem, akkor méginkább örülni fogsz - foglal helyet a kanapén, én pedig  a példáját követve mellé ülök.

-       Ha egy felfújható Yixinget akarsz adni, nem kell - fintorgok, mire csak nevetve orron pöcköl, majd kotorászni kezd a papírtáskában és egy pici borítékot nyom a kezembe.

-       Öhm… ezt adjam fel neked holnap? - kérdezem értetlenül, mert nem terveztem postára menni, de ha ő nem ér rá, megoldom, hisz nem nagy kitérő.

-       Látsz rajta címzettet? - mosolyodik el, én pedig megfordítom a fehér kis tasakot és a saját nevem áll rajta.

-       Ami azt illeti igen, de ha nem rozsdásodott be a kínaim nagyon, akkor ez az én nevem.

-       Akkor meg nyisd ki - dől előrébb, mint akit nagyon is érdekel mit tartalmaz a boríték, amivel valószínűleg pontosan tisztában van, így nem foglalkozva a vizslatásával, téptem fel a leragasztott papírt és kukkantok bele, majd mikor meglátom a tárgyat, amit rejt, a tenyerembe pottyantom.

-       Ez egy kulcs.

-       Szerinted mihez tartozik? - néz kíváncsian.

-       Yinxing imádlak, de rohamot kapok a találóskérdéseidtől.

-       Ahh, ünneprontó - sóhajt egy nagyot, majd ismét felém néz és kiemeli a kezemből a kis fém darabot. - Annyiban segítek, hogy ez egy bejárati ajtóhoz tartozó kulcs - lengeti meg előttem, a kis tárgyat és várja, hogy leessen végre a mondandója értelme, mire szemeim elkerekednek a nagy felismeréstől, hogy ez a kulcs okkal lett nekem adva.

-       Ez a te lakásod kulcsa - kapom ki a kezéből és nézem ámulattal a kis tárgyat.

-       Baekhyun, nagyon keveset látlak mostanában, és rettenetesen hiányzol, úgyhogy szeretném, ha oda költöznél hozzám.

-       Jó - borulok a nyakába meghatottan, mire szorosan ölel magához és még elsuttogja, hogy szeret, de én épp igyekszem nem bőgni, így csak bólogatok, ezzel tudatva vele, hogy én is őt. Mindennél jobban.

Pár nap alatt átköltöztem Yixinghez, bár az albérletemben a szerződés szerint még egy hónapot ott kellett volna maradnom, de elég a főbérlőnek, hogy ki van fizetve, így legalább ő is kereshet új lakót, meg felújíthat, és minden egyéb.

Nem először alszom nála, hiszen volt már példa, hogy néhány napot itt töltöttem Yixinggel, de ez egészen más érzés, hogy mostmár az én otthonom is. Hamar berendezkedtem, ráadásul már volt itt cuccom bőven, de szerencsére Yixing lakása - vagyis már a mi lakásunk - elég nagy, így bőven van hová pakolnom a vackaimat. Emellett itt mindkét szerelmem megtalálható, mert Yixingnek van egy kis zeneszobája, legalábbis én így hívom. Pici helyiség ugyan, azonban egy zongora és néhány gitár helyett kapott benne, úgyhogy bármikor gyakorolhat, dalt írhat, vagy csak kikapcsolódásként zenélgethet egy picit, ugyanis számára ez nem csak munka, hanem az egész életét átövező szenvedély.

Szeretek bent lenni vele ezekben a pillanatokban, azonban mikor dalt ír, akkor nem szoktam bemenni. Én mindent imádok, amit csinál, és nem szeretném befolyásolni a reakciómmal, mikor eljátssza az adott dallamot, vagy elénekel egy sort a szövegből, mert az a fő, hogy neki tetsszen, és ő maximalista, tehát nem szeretném, ha míg én vele vagyok, olyan dal születne, ami később már nem tölti el elégedettséggel. Viszont mikor csak gyakorol, vagy unalmában penget egy kicsit, akkor szívesen kuporodok a sarokba helyezett babzsákra, és csak élvezem mindazt, amit egy hangszerből képes előcsalni.

Mikor a szabadságomat töltöm éppen, Yixing sajnos elutazik pár napra egy fellépésre, de csütörtökön jön haza, így nem olyan nagy probléma, addig is el tudom intézni az apró dolgokat, amivel megkönnyítem az életét, úgyhogy takarítok, pakolok és elvégzek annyi házimunkát, hogy neki már ne kelljen ezzel foglalkoznia. Milliószor megkért, hogy ne csináljak mindent egyedül, de én úgy gondolom, a felesleges energiáit fordítsa gyakorlásra, és minél tovább csinálhassa, amit szeret.

A munkához egyetlen CD-t vagyok hajlandó hallgatni, mégpedig Yixingét. Már az egészet albumot kívülről fújom, hiába van kínaiul néhány dal szövege, én vele együtt énekelem az összeset. Boldogan lépek a zenelejátszóhoz, és indítom el a lemezt, miközben a borítóját nézem. Annyira elegáns és egyenesen imádom, hogy a Lay nevet viseli a színpadon, olyan karizmatikusnak hat. A legjobban azonban a tok belsejébe írt szöveget szeretném újra elolvasni, pedig már álmomból felkeltve is vissza tudom mondani szó szerint.

Életem szerelmét illeti az első album, amit a kezembe kaptam. Nélküled biztos nem sikerült volna elérnem mindezt, így örökre hálás leszek. Köszönöm, Baekhyun!

Mindig boldogan olvasom a sorokat, miszerint egy részem már beleivódott Yixing életébe, méghozzá egy olyan szakaszába, mire akkor is emlékezni fog, ha már megöregedve ücsörög a háza tornácán.

Az együtt élésünk szinte tökéletes. Mikor összeköltözöl valakivel, egy teljesen új oldalát ismered meg, és eddig nem látott szokások ütik fel a fejüket. Azonban rá kellett jönnöm, hogy az a Yixing, aki másfél éve velem van és az, aki mindig más helyre dobja a ruháit, aki reggel csak kínai ételt hajlandó fogyasztani, és aki még a porszívó hangjától is elmenekül a lakásból, az a személy, akit mindennél jobban szeretek.

Valamelyik este épp egy e-mailt kellene írnom, viszont a gépem már rosszalkodik egy ideje, így Yixingét veszem igénybe. Ölembe téve a fekete darabot nyitom meg a böngészőt, melybe elég néhány karaktert beírnom és már meg is jelenik a kért oldal, azonban bejelentkezve maradt a fiókjába, de valamiért a kijelentkezés gomb helyett egy olyan üzenetre kattintok, minek küldőjétől elég sok mail érkezett már. Bevallom, sosem voltam erős mandarinból, így csak pár szót értek, úgyhogy egy fordítót megnyitva másolom be a szöveget, minek következtében egy elég értelmetlen szókavalkádott kapok. Annyit azonban ki tudok venni belőle, miszerint munkáról van szó, pontosabban egy kiegészítésről a szerződésében, mi kimondja, hogy Kínába kellene mennie párszor. Furcsállom, amiért semmit nem mondott nekem erről, de lehet még semmi nem biztos, és nem szerette volna, ha feleslegesen idegeskedem amiatt, hogy pár napig nem látom. Kíváncsiságból a többi üzenetet is lefordítom, miszerint minél többet megtudjak erről az ügyről, de lényegében mindben az van, hogy a szülőhazájában is kellene tevékenykednie.

Az első üzenetnél még úgy gondoltam, nem lenne ezzel semmi baj, ha csak pár napos koncertekről lenne szó, azonban ahogy nézem a további részleteket, hosszabb ottlétről folyik a tárgyalás. Érzelmek sokasága cikázik át rajtam, méghozzá teljes joggal. Megbántottság telepszik a  lelkemre, hiszen már hetek óta tart az egyeztetés a dátumokat figyelve, azonban egy szóval nem említett még csak hasonlót sem. Mellette a fájdalom is marcangol, és égeti a szememet néhány könnycsepp, melyeket csak dacból nem engedek útjukra. Csalódottságom egyenesen belevésődik a szívembe, mit talán hosszú hónapok után el tudnék tüntetni, de valószínűleg örökké nyoma marad, amiért így kellett ezt megtudnom. Yixing nyugodtan elém állhatott volna ezzel, hiszen mindig támogatom, legyen szó bármiről, ő viszont csak titkolózik. Persze még nincs lefixálva a dolog a fordító szerint, mert ez inkább egyezkedés kettejük részéről, hogy miként kellene megvalósítani, azonban úgy tervezte közölni, hogy szimplán bejelenti a távol maradását? Esetleg arra jövök haza, hogy egy üzenet vár a konyha pulton, hogy két hét múlva jön? Kíváncsi leszek, hogy adagolja ezt be nekem…

Telnek a napok, a hetek, azonban Yixing nem fejti ki irányomba mi folyik körülötte, mire jutottak azóta, és nekem eszem ágában sincs rákérdezni, mert érdekel, mikor nyögi ki végre mi lesz a jövőben a karrierjével, ami számomra is fontos. Talán ezért nem kérdezek rá, mert nem szeretném befolyásolni, ugyanis miattam elveszíthet egy lehetőséget, azt pedig nem hagynám. Persze ugyanúgy érdeklődöm a munkájáról, hiszen mindig is figyelemmel kísértem a kisebb és nagyobb dolgokat egyaránt, de most van egy kis mögöttes szándékom, hátha elszólja magát, mégis arról a pontról hallgat, mint a sír, ez pedig egyre inkább dühít és rá kellett jönnöm, én nem ilyennek ismertem meg őt. Az a Yixing, akibe beleszerettem, egy ilyen fontos dolgot nem hallgatna el előlem. Az, hogy csalódtam benne, már nem is fejezi ki, amit érzek. Egyszerűen olyan, mintha elárulta volna a szerelmünket, mintha a munkáját választotta volna helyettem, amivel ezidáig tudtommal egy szinten álltunk, és én ezt el is fogadtam anno. De legalább méltatna annyira, hogy elmagyarázza a helyzetet, és nem nekem kell aggódnom minden áldott percben, hogy mikor tűnik el mellőlem.

Mivel rá kellett ébrednem, hogy sosem fogom az ő szájából hallani, míg az utazás napja el nem jön, nekem kellett utána járnom a dolgoknak. Az e-mail fiókjába való belépéshez nem tudom a jelszót, így más módot kellett keresnem. Mikor lefekszik egyik délután aludni, telefonjával a kezembe vonulok el a fürdőszobába, hogy ha esetleg felkel, akkor is legyen időm elrejteni a készüléket, mintha nem is nálam lenne. Egyből belépek az alkalmazásba, ahol kimásolom a szöveget, majd nyitok egy új lapot a böngészőben, hogy a fordító adjon választ a kérdésekre, mit páromtól kellene megtudnom. Lehet, ha fel is tenném őket, megmagyarázná mi folyik körülötte, én viszont úgy érzem, akkor is csak ködösítene, és elhallgatna sok dolgot. Az oldal szerint még mindig alakulóban van a szerződés és nincs lefixálva minden, de ahogy kutatok a további üzenetekben látom, hogy voltak személyes megbeszélések és tárgyalások. Azonban a legnagyobb sokk akkor ér, mikor a Korean Air-től megnyitok egy visszaigazolást, amiről már sejtettem, hogy mit tartalmaz, mégis tisztán látni fájó. A repülőjegy Kínába szól, és a foglalási dátum alapján alig három hét múlvára. Ugyan ez még nem azt jelenti, miszerint itt hagy, de mérhetetlen fájdalom jár át, amiért tényleg nem volt képes elmondani, pedig az ügy már ott tart, hogy kínai tárgyalásokat is folytat személyesen a jövőben. Hmm, jövő… Vajon az övében még van helyem? Esetleg ezzel a hazugságával lezárul egy fejezet az életünkben, melyben a közös szerelmünk pillanatai vannak leírva?

Yixing semmit sem mond, hiába közeledik az utazása napja, ő hallgat, mint a sír, pedig van szemem és igenis látom, hogy bizonyos dolgok már nincsenek a helyén, hogy a zeneszobában lévő szekrényben kisebb dobozok vannak leragasztva, de nem merek belegondolni mélyebben mi folyik itt. Eljutottam arra a szintre, miszerint képtelen lennék rákérdezni, mert félek, hogy azt a választ kapom, amit már sejtek egy jóideje, ugyanis nem tudom, miként fogom viselni, ha tényleg bekövetkezik.

Fáradtan értek haza a munkából, és ahogy sejthettem Yixing nincs itthon, így csak a konyhába lépve melegítek magamnak egy adag rizst és levest, majd fürdeni indulok. Miután elkészültem, a szekrényből szeretnék kivenni még némi textilt - hogy azért mégse csak alsónadrágba feküdjek le, így a tél közepén -, azonban valami arra késztet, hogy az ő ruháit tartalmazó bútor ajtaját nyissam ki. Eddigi tapasztalataim szerint a megérzésekre hallgatni kell, így eszerint cselekszem. Enyhén remegő tagokkal helyezem ujjaim a fogantyúra, melyek segítségével tárom fel ajtaját. Üres. Egy árva gönc sem várja, hogy visszajöjjön tulajdonosuk. Tehetetlenül rogyok a bútor elé, hiszen ezek szerint végig rosszul gondoltam, és nem csak egy rövid út az, amit eltitkolt. Elment. Engem magamra hagyva, egy árva szó nélkül lelépett és eldobta azt a majdnem két évet, amit együtt töltöttünk. Három hónap múlva lenne az évfordulónk, de ha fel is merült bennem, hogy már nem leszünk együtt addig a dátumig, akkor sem gondoltam, hogy ilyen módon történik majd a különválás.

Egy gyáva alak, aki még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy a párja elé álljon, mondván végeztünk. Dühödten csörtetek át a zeneszobába, hogy megbizonyosodjak arról, ami ugyan egyértelmű, de nekem látnom kell a saját szememmel, miszerint onnan is eltűnt minden, ami az övé. Sejthettem, hogy csupán az üres szekrények, a kék babzsák - amelyben órákat tudtam ülni őt figyelve -, és a csillogó zongora fogadnak majd, min a legszebb dalait írta. Csalódottságom könnyeivel küzdve sétálok közelebb, hogy végigsimítsak a hangszeren, mely örökké rá fog emlékeztetni, azonban a hófehér kis borítékok elütnek a fekete falaptól, így félve veszem kezembe a legfelsőt, melyen ugyan azok a betűk szerepelnek, mint mikor az összeköltözés ötletével előállt. Remegő ujjakkal nyitom fel a nevemmel ellátott kis tasakot, és már a megszólítást követően indulnak meg könnyeim, melyeket ezidáig sikerült visszatartanom.

Drága Baekhyunom!

Elismerem, hogy amit csináltam az önző és egyáltalán nem normális, de képtelen voltam elbúcsúzni tőled, nem bírtam volna elviselni, ha a választásom miatt elhagysz, így egy másik módot gondoltam ki. Egyszer már bevált ez a megoldás, így most is ehhez folyamodnék. A levelem mellett van még két fehér boríték.

Az jobb oldaliban, melyet ha kinyitsz, egy repülőjegyet találsz és egy kulcsot a címemmel, ami pontosan tudod, hogy mit jelent. Míg a balban az otthonunk papírjai a nevedre írva, aminek te vagy már az egyedüli tulajdonosa, és amennyiben nem akarsz látni többet, azt teszel a lakásunkkal, amit csak szeretnél.

A kezedbe adom a döntést, hogy utánam jössz-e Pekingbe, miképpen itt folytassuk a közös életünket, vagy az otthonunkat eladva, mindent újra kezdesz nélkülem.

Örökké szeretni foglak!

Yixing

Az utolsó sorok miatt zokogva omlok a hűvös parkettára és adom ki a csalódás miatti fájdalmat mely már hosszú ideje kínoz. Sírtam már többször, mikor nem volt itthon, hiszen már a gondolatába is belehaltam, hogy magamra hagy, de most rá kellett jönnöm a fájdalom elviselhetetlen. Kezem ökölbe szorul, ezáltal a levele meggyűrődik ujjaim között, de nem érdekel, hogy az utolsó nekem címzett üzenete sérül. Ha tehetném, hozzávágnám az egészet, amiért így állít választás elé, ennyi átaggódott napot követően. Még hogy félt elhagyni... Nos, nekem nem úgy tűnik! Lelkiismeret-furdalás hiányában csomagolt be a hátam mögött, szemrebbenés nélkül hazudott minden nap, miközben nagyon is tisztában volt a terve egy részével. Talán én is hibáztam, hogy nem álltam elé, ugyanis tudom melyik napra szól a jegy, de még az utolsó reménysugár élt bennem, miszerint visszajön, így ha nem is mondja el, majd mikor hazaér jól leordítom a fejét, és meg van oldva. Azonban Yixing nem tervez visszajönni, csak várja, hogy becsengessek hozzá.

-       Rohadj meg - ordítom, miközben elhajítottam az összegyűrt lapot, és már tudom melyik borítékot fogom választani.

***

Helyesírás: 10/9 - Szinte az egész tökéletes volt, semmi nem akadályozott meg abban, hogy nagyon élvezzem! Csupán néhány elírás akadt benne.

Fogalmazás: 10/9 - Nagyon, de tényleg nagyon jól fogalmazol. Szinte el is felejtettem, mi van körülöttem, és amíg vége nem lett a ficinek, átszellemülten faltam a sorokat, nem beszélve a szókincsedről, ami csak felfelé húzta az amúgy is jó színvonalat. A mondataid kicsit hosszabbak és lehet, jobb lenne néhány helyen ketté választani. :)

Történetvezetés: 10/10 - Szép lassan vezetted végig, nem siettél, nem nyomtad tele felesleges, borzalmas huzavonával, amit már élvezhetetlen olvasni. Jól részleteztél, a fentebb említett szókincsed ehhez a ponthoz is hozzájárult. Egyedül a végéről hiányoltam valamit.

Tartalom: 10/10 - Az a pont, ahol konkrétan bele sem gondoltam, de rögtön leírtam a tízest. A tartalommal kapcsolatban részemről nem lehet belekötni semmibe, valahányszor átolvastam, nem bírtam megunni. Na meg az sem utolsó szempont, hogy miközben olvastam, nem tudtam kitalálni, mégis milyen vége lesz, abszolút fogalmam sem volt róla, így csattant egyet. :)

Egyéni megoldás: 10/9 - Nem ismeretlen téma, amiről írtál, de mégis van benne valami olyan nagyon különleges, amitől elvarázsolódtam - létezik egyáltalán ilyen szó? -.

Összesen: 50/47

SZAVAZÁSHOZ KATTINTS IDE