"G" - Szobanövény

Páros: KriSoo
Korhatár: 12

Műfaj: slice of life, lélektan

Érzés: melankólia

Szobanövény

A légkondicionáló halkan búgott, a függöny ernyedten csüngött az ablak előtt. Átlátszó-narancssárga szövete szűrte a felkelő nap fényét. Kris nekitámasztotta csupasz hátát az ágy sötétbarna támlájának, tekintetét a plafonra szegezte: gondolkozott.
Nem nagyon tudta, mit kéne most éreznie. Semmi oka nem volt, hogy szomorú legyen; volt mellette valaki, dolgozott, barátai körülvették, családja mindig nagy mosollyal üdvözölte otthon, mégis - valahogy szomorkás volt. Ez a boldog-szomorúság átkísérte mindennapjain, ott bujkált mosolyaiban, szavaiban, sütött arcának vonásaiból, mikor elbambult.
Mellette nyakig betakarózva alacsony, rövid fekete hajú fiú feküdt. Szív alakú ajkai között halkan szökött ki és be a levegő; pár napja megfázott, és a náthája miatt teljesen eldugult az orra. A magasabb nem értette, párja hogyan tudott megbetegedni nyár közepén – szinte hallotta felcsendülni a jól megszokott hangot, ahogy a légkondit hibáztatja mindenért. De tényleg mindenért.
Kris elmosolyodott. Szerette a mellette alvót.

---

A sarokban szobanövény állt, Kris azt öntözte. A kicsi, otthonos szobában égett a villany, az ablaknak esőcseppek verődtek. A magas fiú elvigyorodott: az ég odakint öntözi a világot, ő pedig idebent. Tetszett neki ez az elképzelés. Szerette az ilyen időjárást: a mesterséges, citromsárga fényben úszó szobából nézvén a szürke ég alatt rohanó valóság ilyenkor épp olyan melankolikusnak tűnt, mint ő maga. Örült.
Halk nyikorgással tárult fel az ajtó. A küszöbön egy zokniig ázott, hóna alatt kincsként dédelgetett könyveket szorító Kyungsoo állt – szemmel láthatóan, ő annyira nem értékelte az időjárást, mint párja.
- Hoztam neked mit olvasni – ejtette le az egyik sarokban álló barna íróasztalra terhét a fiú. – Szerintem elég vizet kapott már – sandított a túláztatott növényre.
- Igazad lehet – vakarta meg tarkóját zavartan a magasabb. – Miket hoztál?
- Amiket kértél.
- Tényleg? – lelkesedett kisfiú módjára.
- Persze – bólintott Kyungsoo. – Tudod, amekkora bamba zsiráf vagy, nem hinné el az ember, hogy úgy tudsz lelkesedni pár könyvért, mint egy óvodás a kakaós csiga közepéért – nevette el magát szeretetteljesen.
A kis szoba ablakán versenyt folytak egymással az esőcseppek. A helyiségben egy vékony, szőke hajú, magas alak ült íróasztalánál, mohón lapozva újra és újra könyveiben, felette pedig egy alacsony, kissé tömzsi alak őrködött, egyszer-egyszer puszit nyomva a sápadt arcra.

---

Kyungsoo békésen aludt, mikor Kris elment otthonról. Ideje dolgozni mennie; hamarosan indul a busza, nem lenne jó, ha lekésné. Csendesen húzta be maga után a háló ajtaját, egy utolsó pillantást vetve párja arcára. Szíve megdobbant.
A tömegközlekedés csodáján ülve elbambult – ma is esett az eső, az ő nagy örömére, és mindenki más keserűségére. Arra emlékezett vissza, mikor először találkoztak.
Kyungsoo egy parkban ült, hátát egy fának vetve. Arcán könnyek nyoma látszott. Mellette a földön egy félig üres alkoholos üveg, szájából egy szál cigaretta fityegett. Kris nem állta meg, hogy oda ne menjen hozzá. Szemeiből olyan szomorúság sütött, ami egyszerűen odavonzotta a másikat.
A magasabb letelepedett a fa másik oldalára, felnézvén az égre. Sötét fellegek gyülekeztek, és egy-egy széllökés is előre jelezte már a vihart. Levelek hullottak le a fáról, egyenesen a fiú ölébe, aki csak hagyta, hadd hulljanak. Nézte a lengő füvet, a hajladozó virágokat és bokrokat, és nézte volna a törzs ellentétes oldalán ülőt is, ha nem fizikai képtelenség.
Olyan békés volt minden: legalábbis, ő annak érezte. A vihar előtti csend – az összeomlás előtt álló világ, a cigarettafüst, az alkoholszag, összekeveredtek benne. Nem tudta, mit kéne éreznie; leginkább üres volt. Nem volt oka, hogy szomorú legyen, de arra sem, hogy boldog. Csak rendben volt. De az nem volt rendben, hogy csak rendben volt.
Kiégett.
- Kérsz? – szólalt meg egy kellemes hang.
- Igen – válaszolta, noha nem dohányzott és nem is ivott. Ahogy oldalra nézett, egy kecses kéz tartotta felé az örök nikotin-forrást. – Köszi – vette el, és szippantott egyet.
Nehezére esett nem köhögni. Nem beszéltek többet: nem akarta megtörni a csendet. Az elborult égbolt alatt létező pattanásig feszült világot mennydörgés rázta meg. Kris mosolygott; nagyon szerette a viharokat.
- Nem szeretem az esőt – jött a fa túloldaláról.
- Én igen.
- Jó neked – nevetett keserűen Kyungsoo. – Régebben én is szerettem. Aztán mindig megbetegedtem tőle.
Kris nem állta meg, hogy ne kuncogjon fel.
- Tudom, szánalmas. Iszol?
- Nem. És nem szánalmas, inkább aranyos – válaszolt elmélázva a magas, észre sem véve, hogy mit mond.
- És mi szél hozott erre? – érkezett a következő kérdés, miután a fiú meghúzta az üveget.
- Nem tudom.
- Jó neked.
Újabb csend telepedett rájuk. Ezúttal villám és esőcseppek is érkeztek a mennydörgéssel. Ők pedig ültek csak ott tovább, áztak, együtt. Kris elnyomta a csikket.
- Azt hittem, nem szereted az esőt.
- Most igen. Jól esik. Elmos mindent.
- És jó az illata.
- Igen, jó az illata – hagyta rá nevetve Kyungsoo.
- És a hangja is.
- Érdekes fickó vagy.
És tovább ültek a zuhogó esőben, egy-egy szót váltva. Kris még mindig nem tudta, hogy mit kéne éreznie, de legalább egy dolog változott: már nem volt reménytelen üres.

---

- Tudod, néha olyan vagy, mint az a szobanövény – mondta szokott tónusán párja.
- Igen?
- Nem csinálsz semmit, csak létezel. Tudod, eleinte gyakran nem tudtalak hová tenni – nosztalgiázott az alacsonyabb, miközben kiengedett egy füstfelhőt szívalakú ajkai közül. Az ablakon könyökölt épp ki. – Emlékszel még, mit mondtál, mikor először találkoztunk? Hogy az esőnek jó illata van.
- És te azt válaszoltad, hogy tényleg jó – sandított fel könyvéből Kris.
- Mert tényleg jó.
Kisebb csend telepedett rájuk. Kyungsoo elszívta az utolsó slukkot is, aztán becsukta az ablakot. Halk, gyors lépésekkel indult a konyha felé: hasa is hangos korgással jelezte, hogy ideje lenne ennie valamit. A magasabb utána ment, és várakozón ült le a konyhaasztalhoz.
- Van itthon alma és banán. Vagy esetleg kérhetsz banánt és almát – nézett körbe az alacsonyabb. – El kéne mennünk bevásárolni.
- El kéne – grimaszolt Kris.
- Tudom, nem szeretsz vásárolni – nevetett fel párja. – De éhen akkor se halhatunk.
- Nem, az tényleg nem lenne jó. De végső esetben ehetnénk fogkrémet, nem?
- Komolyan, honnan jönnek ezek az ötleteid? – kacagott csilingelőn Kyungsoo. – Amilyen arrogánsnak tűnsz néha, olyan ütődött tudsz ám lenni. Azt hiszem, mégsem vagy olyan, mint egy szobanövény.
- Akkor milyen vagyok? – kérdezte csillogó szemekkel, érdeklődve az ütődöttnek titulált fiatalember.
- Nem tudom – rántotta meg vállát – csak olyan te.
- Te is olyan te vagy – mosolygott barátjára.
- Tudom – nyújtotta felé a banánt, amit a másik fintorogva, de elvett. – Ha elmennénk vásárolni, ehetnénk mást is!
- Ez is tökéletesen megfelel!
- Nem húzhatod ám az örökkévalóságig. Jobb minél előbb túlesni rajta.
- De mindig olyan zsúfolt, és olyan sok ember van ott!
- Ugye tudod, hogy mehetünk egy közértbe is, és nem kell minden egyes alkalommal a bevásárlóközpontokba járnunk?
- Akkor eddig miért mentünk mindig oda?
- Mert annyira elodáztad, hogy már annyi minden kellett, hogy egyszerűbb volt, mint ötven különböző kisboltból összevadászni a termékeket. Vagy pedig nem kísértél el, mikor mondtam, hogy vásárolni indulok. De azt hiszem, itt az idő fürdeni. Jössz?
Kyungsoo felállt, kidobta az alma maradékát a kukába. Apró csókot lehelt párja ajkaira, aztán elindult az említett helyiség felé. Kris csapkodó szívvel hajította ki a banánhéjat a szemétbe.

---

Másodszorra a könyvtárban találkoztak. Kris gyakran járt ide, Kyungsoo pedig itt kapott ideiglenesen állást. A magas fiú karjaiból szinte kiestek az értékes olvasmányok, annyit harácsolt össze a polcok között mászkálva.
- Remélem, tudod, hogy egyszerre maximum nyolcat vihetsz – húzta fel szemeit az alkalmazott a kupac láttán.
A magasabb arca megnyúlt, szemei elkerekedtek, a kétségbeesés ült ki vonásaira.
- Tényleg?
- Tényleg.
- Biztos?
- Teljesen. De ha visszahoztad őket, vihetsz másik nyolcat – próbálta nyugtatni a megdermedt kétméternyi hústornyot.
- És nem lehetne, hogy most többet viszek és az egyik részét később hozom vissza. És akkor olyan lenne, mintha nem is egyszerre vettem volna ki őket.
- Sajnálom, nem lehet – nevette el magát Kyungoo. – Ez a szabályzat. Most először jársz könyvtárban? – telepedett kíváncsi tekintet arcára.
- Nem, de ez az első, hogy tag is vagyok. Amíg vissza nem jövök, ne add ki őket másoknak, rendben?
- Rendben – tisztelgett bohókásan az alacsonyabb.
Fejét csóválva nézett a távozó alak után, akinek táskájában ott lapult nyolc könyv.

Már előre mosolygott, mikor két hét múlva meglátta visszatérni a magas alakot.
- Te aztán gyorsan olvasol! – jegyezte meg Kyungsoo, miközben átvette a visszahozott olvasmányokat.
- Mások is mondták már – kanyarított egy rövid, aranyos mosolyt ajkaira. – Szeretek olvasni.
- Azt észrevettem.
- Érdekesek: mindig megpróbálok rájönni, hogy én hogy éreznék, ha egy-egy szereplő helyében lennék.
- És menni szokott?
- Nem igazán. Ezt inkább meghagyom az íróknak – vakargatta zavartan, elvörösödve tarkóját a fiú. – De ugye eltetted a többit nekem?
- Felírtam, hogy miket hoztál ide a múltkor; a polcokon megtalálod őket – nyújtott át egy cetlit Kyungsoo mosolyogva.
- Szép a mosolyod – mondta ki Kris az első dolgot, ami az eszébe jutott.

---

Halkan szuszogtak egymás mellett. A narancssárga függöny behúzva lógott, a légkondi nem járt. A sarokban a szobanövény létezett. Az íróasztalon könyvek kupaca hevert, legtöbbjük kivégezve, pár még olvasásra várva. Odakint csillagos, fülledt éjszaka borult az utcák fölé, sápadtan ragyogtak a csillagok és a hold.
Kyungsoo kinyitotta szemeit. Kábán pislogott telefonjára, hogy mennyi lehet az idő. Látván, hogy van még ideje aludni. Ránézett a mellette fekvőre; kisöpörte az arcába hulló szőke tincseket, és lágyan érintette ajkát a hűvös, sápadt homlokhoz.
- Aludj csak nyugodtan, te, óriás szobanövény – suttogta a mozdulatlan éjszakába.

***

Helyesírás: 10/10 - Nem találtam semmit, de komolyan nem. Vagy annyira jelentéktelen, hogy - nagyon - sokadszori átolvasásra sem sikerült belekötnöm, vagy tényleg abszolút hibátlan.

Fogalmazás: 10/10 - Nem tudok rá mit mondani, tökéletes.

Történetvezetés: 10/19 - Kis szeletek Kris és Kyungsoo életéből, könnyed, mégis komoly, az érzésnek megfelelően valóban melankolikus hatást kelt. Azonban van egy rész; Kris visszaemlékezése, hogyan találkoztak először Kyungsooval. Kiemelhetted volna kicsit - dőlt betű vagy bármi - hogy elkülöníthetőbb legyen és még erőteljesebben át lehessen élni.

Tartalom: 10/10 - Imádtam. Az első betűtől az utolsóig. Lehetett nevetni egy kicsit, lehetett gondolkodni, hirtelen úgy éreztem, mintha én magam itthon, a szoba melegében olvasnám a történetedet, odakintről pedig beszűrődne az eső illata és hangja. Pedig nem esik semmi.

Egyéni megoldás: 10/10 - Ilyet még nem olvastam sehol. Előfordulhat hogy van hasonló témájú történet, de a tiéd nagyon megfogott. :)

Összesen: 50/49

SZAVAZÁSHOZ KATTINTS IDE